2008 május 11. | Szerző: Pipacs |
Ahogy igértem ismét itt vagyok.
Ismét eltelt egy nap. Egyedül voltam mint az utóbbi időben sokszor. A kapcsolatom most éppen mélypontját éli. A párom (aki igen zűrös előélettel rendelkezik) most éppen depressziós és ez rám is kihat nem kis mértékben.
Ami a zűrös elűéletet illeti, nem büntetőjogi vonatkozásban zűrös. 2 ex család, 4 gyerek asz összegzett mérleg eredménye. Ezt fűszerezte sok “apró” titokkal. Egyik ex párja nem tudott 2 gyerekről a másik meg 1-ről. Most rendezi a viszonyokat, és Murphyhez hiven most ütközik ki rajta a hosszú évekig tartó hazudozás terhe, most amikor minden szennyest “kimosott”.
Előttem nem volt titok – és legjobb tudomásom szerint nincs most sem – és ezzel együtt szerettem meg őt, de most, talán azért mert én is kissé túlhajszolt vagyok, kicsit besokalltam és nem tudok túlzottan megértő lenni. Most az önzésem kerül előtérbe, azt akarnám, hogy most velem foglalkozzon inkább és nem azzal, hogy az éppen kiváltott vihar hullámait csilapitsa. Mindegy túl leszünk ezen is ahogy sok minden máson is. 6 év nem rövid idő, sok mindent meg- és átéltünk már.
Ma nem voltam túl aktiv, adtam megamnak egy pihenőnapot, még aludni is aludtam 1 órát délután, egész pontosan többet is aludtam volna, ha a hugi nem hiv telefonon. Ő Amsterdamban él és végre boldog. Volt egy 2 éves kapcsolata ami nagyon hirtelen és magyarázat nélkül ért véget. ez elég komolyan padlóra küldte, féltettem nagyon. Nem hasonlitunk egymásra egyáltalán, sem külsőre sem belsőre. De az egyetlen hugom és nagyon szeretem. Lelkileg gyengébb mint én és eléggé befolyásolható ezért féltettem, mert sajnos volt már rá precedens, hogy rossz társaságba keveredett, és amikor az ember lelkileg mélyponton van akkor sokkal sérülékenyebb.
Én csendes őrült vagyok:) Rajtam csak az látszik amit engedek – itt a komoly problémákról beszélek, mert egyébként nagyon kifejező az arcom – és nem sokan láttak összeomlani. Elég fiatalon megkeményitett az élet és nem engedem, hogy sebezhetőnek látszam. A problémáimat leginkább magamban szoktam tartani és lehetőség szerint egyedül szoktam megoldani. Nem szeretek segitséget kérni, pedig ez butaság, de szinte soha nem kérek segiséget semmiben.
Ma elkezdtem bepakolni a dolgozóba az iratokat…..azt hittem felrobbanok. A vadi új irodabútor polcaira nem férnek be a dossziék…..no comment. Kiváncsi vagyok ki volt az a marha aki megtervezte a szekrényeket. Ha nem lenne “irodabútorként” eladva nem lenne semmi gond vele….
Enni nem sokat ettem: reggel egy kisebb krinolint mustárral, dél körül salátát 2 szelet frissen sült tarjával (saláta: fejessaláta, paradicsom, retek, zöldhagyma+ kevés repceolaj és só valamint fél citrom leve) 19-kor pedig 1/4 adag szecsuánit kevés rizzsel (tegnapról maradt)
2 napja nem kapcsoltam be a tv-t:) és úgy érzem ma sem fogom. Olvasgattam a blogokat.
Holnap jelentkezem.
jó éjt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Szép jó éjt Neked is! :–)))