ma nagyon vártam a vonatot..

2008 július 8. | Szerző: |

 Vártam, mert mega-giga rossz hangulatban ébredtem, nem tudom miért, de már reggel bőgtem egyet. Csak úgy, hogy könnyítsek a szorításon. Ilyenkor sok hülyeség jár a fejemben. Mert eddig úgy adódott, hogy gyakorlatilag mindent megéreztem előre. Nem konkrétan, hogy na ez és ez fog történni, de mindig történt valami rossz és valamiért hosszú napok óta motoszkál bennem ez az érzés. Már nem tudom mivel írtsam ki. Nem akarok rosszat, nem akarok könnyeket, nem akarok szomorúságot, nem akarok bánatot semmit sem akarok ami csak árnyaltan is negatív. Most még csak értelmesen sem akarok írni, csak azt akarom, hogy legyen vidám a lelkem, hogy őszintén és szívből nevessek, hogy mosolyogva ébredjek. Nyugalmat akarok, unalmasan normális és kiegyensúlyozott napokat, jó közérzetet. Mondhatnám a világbékét is, de azt meghagyom a szépségkirálynő jelőlteknek.

Holnap reggel korán megyek az egyik barátnőmhöz. egyik fia kicsi másik kisebb, na az utóbbit viszi oltásra addig én elleszek a nagyobbikkal, úgyis szegény kicsit elhanyagolva érzi magát. Káprázatos kisember. Annyira okos, hogy születése óta ámulatba ejt. Gyönyörűen beszélt már 1 évesen. Most 4 éves. Nem volt pösze, nagyon hamar egész mondatokat mondott, és ami a legtutibb, ragozva kezdett el beszélni:) Szeretem. A kicsit is:) Majd, ha megvan az oltás akkor elmegyek velük vidékre és én csak csütörtökön jövök haza, ha minden igaz. Ezt még eldöntöm.

Most kérhetnék elnézést is a zagyvaságaimért, de nem fogok. Most ez jött és remélem majd jobban érzem magam.

anyaaaaaaaaaa sikerült betenned a linket és csak 1 betü hibádzott a memóriámban:D

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. zuzupetaz says:

    Kedves Kincs!
    Te tök olyan vagy, mint én!!!Írod, h nem biztos, h mások értik, h neked miért fontos lefogyni.Na én vágom!Ezzel a problémával küzdök már évek óta és én is átmentem már minden fázison. De most végre eljutottam a végső megoldásig!!!FUTÁS!!!Tudom, h ijesztően hangzik, de rá kellett jönnöm, h csak ez segít!Én is utáltam mindig is, és soha nem bírtam, de mostmár csak ez az egy megoldás maradt és 1 hét alatt már megszabadultam 2 kilótól!Ajánlom neked is, az önkínzó és szervezet tönkretevő diéták helyett!:-)

  2. anyarabszolga says:

    Akkor csak egyet kell aludni,és jössz is haza!:))

  3. anyarabszolga says:

    Már megint eltűnt a Kincs…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!