A horgászat

2008 augusztus 26. | Szerző: Pipacs |

 A Duna Deltában voltunk horgászni. Szombat hajnalban indultunk el, megálltunk a szüleimnél egy órácskára majd mentünk tovább Székelyudvarhelyre.Szombat este ott aludtunk és hajnalban indultunk tovább. A kb 600 km-es utat 11 óra alatt tettük meg, tekintve az útviszonyokat és a felvezető autó sebességét… Ezt kicsit nehezen viseltük, mert nem ehhez a tempóhoz vagyunk szokva. Útközben néhányszor megálltunk tankolni illetve dolgunkat végezni. 4 autó haladt konvolyban. 2 kompon kellett átkelnünk, egyikkel a nagy Dunán ami ott Galati-nál már elég széles kb. 10 percig haladt a hatalmas komp amire még a nyerges vontatók is felfértek. A második komp a Duna egyik – már a Deltába vezető mellékágán kelt át – sokkal kisebb volt kb. 8 autó fért rá és egy kis hajó vontatta, nem saját erőből haladt. Itt bepánikoltam. Mi voltunk az első autó és végig az volt az érzésem, hogy belebukunk a vízbe. Olyan pánikroham jött rám, hogy azt nem tudom leírni. Szorított a mellkasom és úgy zokogtam, hogy levegőt is alig kaptam, pedig az egész nem tartott tovább pár percnél. Az utolsó 40 km maga volt a pokol. 2 órát vett igénybe, annyira rossz volt az út, hogy teljesen görcsbe voltunk a koncentrálástól.Megérkeztünk a szállásra, ami helyi viszonylatokban jónak minősíthető, kipakoltunk majd elmentünk vacsorázni. a másik szálláshelyre ahol 3 közülünk laktak. az út kb 1 km volt és első este azt hittük nem jól látunk. A tehéncsorda illetve a ménes az úton éjszakázik. úgy kellett átbirkozni magunkat közöttük mert kikerülni nem volt mód. Egyik oldalon a duna, másikon a házak. Szeretem az állatokat, de nem állítom, hogy akkor, vagy a rákövetkező napok valamelyikén élveztem volna ezt az esti programot. Főleg azok után nem, hogy szemünk láttára ment neki az egyik bika az éppen arra haladó autónak. De túléltük. A földön tartózkodó állatok mellett a levegőben tartózkodók is rémísztőek voltak. Csíborok. Eddig nem is hallottam róluk, de a többiek igen. Az a lényeg, hogy ezek vizi, szárnyas bogarak, viszont ott lent észbontóan nagyra nőnek. Formáját tekintve a csarebogárhoz hasonlítanám őket, csak feketék és óriásiak, legtöbbje a 10 cm-t is eléri. Undorító, egyik nekivágódott röptében a fejemnek, olyan volt mintha egy jókora kővel kólintottak volna kupán.

Első horgász napunk nem tartogatott túl sok sikerélményt, hacsak azt nem nevezhetjük annak, hogy fogtam egy csomó kishalat. Mikor azt mondom csomót akkor azt úgy is kell érteni, bele se ért a botom a vízbe, már rá is akadtak a horogra.

Kedden már elmentünk egy másik ágra (motoros ladikkal közlekedtünk) és ott Api fogott egy gyönyörű szép pontyot. A deltában csak vadpontyok vannak, tükörponty nincs. Ez a példány 7kg volt és végre meghozta a sikerélmény okozta örömöt. Jókedvűen mentünk vacsorázni, vittük a szép nagy halat is, hogy majd készítse el a szakácsnő. Amikor odaértünk jókedvünk egy csapásra drámai lett. Egyik társunk, egy 65 éves osztrák bácsi akivel jókat nevettünk és viccelődtünk meghalt. Mindannyian lefegytunk, Api szó szerint rosszúl lett, hiszen előtte csütörtökön temettük a nagymamáját. És őt egyébként is mindig nagyon megviselik a halálesetek:( Rettenetes volt:( Szívinfarktust kapott. Egész nap kint volt a nagy melegben, de nem lehetett bírni vele:( Volt velünk bűnügyi helyszínelő aki másfél órán keresztűl próbálta újraéleszteni, sikertelenül.

Az a tragikus, hogy a világ végén voltunk:( sehol egy orvos, csak az állatorvost sikerült elérni.Annak ellenére, hogy magasrangú rendőrők voltak velünk, csak másnap délutánra méltóztatott odafáradni egy rendőrhajó és ez is nagy szívességnek számított:( A helyiektől tudjuk, hogy máskor, jó ha 3 nap után elviszi valaki a holttestet:( Nem akarok senkit megbotránkoztatni, de a boncolást is helyben végezték a szálláson:(((((((((((((((((((((((((( Elszállítani, úgy szállították el, hogy be egy zsákba és betették egy bádogcsónakba majd rendőri felvezetéssel felheajóztak a dunán:(.

Haza akartunk jönni, de másnap reggel a többiek unszolására, több észérv felsorakoztatása után mégis maradtunk, mondanom sem kell, hogy a hangulat már nme volt ugyanolyan. Mindenki kicsit ingerültebb volt és feszültebb. Főleg, hogy szegény kisöreget az osztrákok nem akarták befogadni. A holttestet Udvarhelyre szállíttattuk, onnan pénteken indult Ausztriába, de szombat este még mindig egy parkolóban rostokolt hűtőkocsiban, mert az osztrák temetőbe nem fogadták be mondván nincs hely:(((((((((((((((( Remélem azóta nyugalamt talált:((((((((((( Senki nem érdemel ilyen bánásmódot sem életében, sem halálában:(

Most abbahagyom:(