Amikor írni akartam, akkor arra érkeztem, hogy egyik legkedvesebb ismerősöm búcsúzott…. nem írtam,
jó kifogás volt durcásan elvonulni. Amikor megint írni akartam, nem
tudtam belépni a saját blogomba. Ezután csak olvastam de írni nem
akartam.
A nagy változni akarásban egy dolog a jelek szerint nem változik,
csak, ha “erőszakhoz” folyamodom, mint most. Ha tényleg bánt valami,
nem tudom leírni. Mindig csak utólag. Elnézést már nem nagyon akarok
kérni.
Amióta hazajöttünk a horgásztúráról azóta semmi nem kerek. Azóta
ismét túl sok időm van gondolkodni és nagyon sokat vagyok egyedül. A
párom éppen mélyponton van. Ettől viszont én is egyre mélyebbre
kerülök. Szinte szimbiózisban élek vele, és ez nem feltétlenül jó. Az ő
mélypontja azt jelenti, hogy elvonul a saját lakásába és a
kapcsolatunkat gyakorlatilag csak a telefonbeszélgetések tartják életben.
Sok mindenben hasonlítunk mi ketten, de van amiben nem. Ezért nehezen
dolgozom fel azt, hogy ez a mélypont gyakorlatilag kizár az életéből.
Neki szüksége van a magányra ilyenkor, ami rendben is lenne, hiszen
nekem is vannak ilyen igényeim, de ez már túl hosszú. Nemcsak engem zár
ki, de ez nem vigasztal. Egy ideig erős voltam és maradtam a régi
mosolygós,csicsergős. Mára már besokalltam. Mert nem a megértéssel van
gondom. Itthon is elvonulhatna, de legalább érezném a jelenlétét. Na
ebben nem jutunk dűlőre.Fura dolog ez, és egyre fáradtabb leszek. Jót
fog tenni az a 2 hét amit távol töltök el. Ott legalább tudni fogom,
hogy azért nincs velem, mert esélye sincs rá. Nekem is rendeznem kell a
gondolataimat és neki is lesz ideje végiggondolni sok mindent.
Ha kicsit visszaolvasom ezt a bejegyzést olyan mintha nem is én írnám, hanem valami gép. Sajnálom.
Ami segít mostanság az egy könyv. Nevezetesen Louise L. Hay: Éld az
életed. Hapcivir ajánlotta. Először a könyvesboltban majdnem
megfordultam amikor az ezotéria részhez irányított az eladó, majd
megvettem egy barátnőmnek. Másnap kellett odaadnom neki, így volt időm
beleolvasni. Megvettem magamnak is:) Mindenkinek ajánlom. Nem tesz
csodát, de az önismeretben sokat segít. Mellőz minden hókusz-pókot. Ezt
azért tartottam fontosnak leírni, mert olvastam hasonló könyveket, de
egynek sem jutottam a végére, mert kivétel nélkül mindegyikben egy
harmadik személyhhez kellett szólni…. én nem tudok hinni ebben. Ez a
könyv viszont elhiteti az olvasóval, hogy bennünk megvan a képesség,
hogy mindent jobbra fordítsunk, hogy képesek vagyunk elérni a
céljainkat, képesek vagyunk boldogabban, kiegyensúlyozottabban élni. Én
ebben tudok hinni. Nem vagyok ateista, de a feltétlen hitre képtelen
vagyok. Mélységesen tisztelem azokat akik képesek erre, köztük az
anyukámat is, akit a hit jobb emberré tett, aki nyugodtabb és
mosolygósabb. Én képtelen vagyok erre. Nem is emlékszem mikor kértem
utoljára segítséget, vagy egyáltalán nem emlékszem olyanra amikor nem
saját erőből jotottam túl egy akadályon, talán ezért van az, hogy én
magamban hiszek, abban, hogy, ha kell a kőfalon is átjutok azért, hogy
megoldjak egy problémát. Talán túl józan vagyok, ha gyakorlati
dolgokról van szó.
Ez ellentmondásban van azzal, ahogyan az érzelmi dolgokhoz
viszonyulok. Azt hiszem örök álmodozó vagyok. És az elmúlt 2 évem talán
túlzottan ennek jegyében telt. Akármi történt, olyan ami nem volt jó,
vagy legalábbis nekem nem tetszett. Megoldottam ugyan, de alig vártam,
hogy egyedül legyek és bemeneküljek a magam biztonságos kis világába.
Ez még nem lenne baj, de elhanyagoltam a valós életemet, elhanyagoltam
a vágyaimat, nem tűztem ki magam elé újabb célokat, pedig soha nem
éltem azelőtt céltalanul. Lehet, hogy z most kicsit zavaros annak aki
olvassa…
A minap megoldottam egy IQ tesztet és letaglózott az eredmény.
Minden ezelőtti teszt amit élőben vagy gép előtt elvégeztem átlagon
felüli eredményt hozott 2-4 pont közötti eltérésekkel, tehát az
eredmény mindig 158-162 pont között volt. Büszke voltam rá. A mostani
147 pontos lett. Mélyen érintett mert bebizonyosodva láttam azt amitől
tartottam: butulok. És leginkább ez ellen kell tennem. Az elmúlt itthon
töltött vegetáló 2 év nem nekem való, ezt mindig is éreztem, de mostmár
tudom.
Tornáztatnom kell az agyamat:) Tehát feladat: megtalálni azt ami tényleg érdekel és végre ismét tanulnom kell valamit.
Most tartok egy kis szünetet, mert már magam számára is kusza vagyok.
u.i. ez a bejegyzés is elszállt, de rutinos vagyok…..a publikálással való próbálkozás előtt kimásoltam ez egészet….