Cím nélkül

2009 március 9. | Szerző: |

 Jó reggelt:)

Ma is megvolt a reggeli torna, most éppen a mulatós fitneszt csináltam végig, és fura módon kevésnek éreztem… ez csak 30 perc volt az eddig végigdolgozott 40-hez képest és bár megizzadtam, úgy éreztem többre lennék képes. Hm.. ez újdonság.

Ma megmértem magam és majdnem sikító frászt kaptam. Amikor elkezdtem 88,6 voltam, most 88,2. Nem nagy változás, de még mielőtt elkezdtem volna lehúzni magam gondolatban (jól bevált szokásom szerint) felpróbáltam az egyetlen farmerom ami alig begombolható méretre “zsugorodott” és azt kellett tapasztalnom, hogy, bár a mérleg nem mutat nagy változást a farmer begombolhatóvá vált…. Ekkor a szokásos negatív gondolatok helyett inkább arra gondoltam, hogy az izom nehezebb mint a zsír és amióta mozgok azóta nyilván izmosodom is… Így már könnyebb volt szembenézni a mérleggel. Azt viszont megfogadtam, hogy a következő 2 hétben nem állok rá, mert nem biztos, hogy mindig a pozitív gondolataim kerekednek felül.

Más.

Pár napja találkoztam egy ismerős lánnyal aki egy kávézóban dolgozik és ahol én néha elücsörgök egy kávé és egy ásványvíz mellett bámulva az embereket. Beszélgettünk pár szót arról, hogy ki hogy van stb. Valahogy kilyukadtunk a megoldandó problémáknál és amikor én azt mondtam, hogy nekem minden gondom megoldódna, ha lefogynék akkor nagyon furcsán nézett rám. Elgondolkodtam ezen később és el kell ismernem, hogy a mai gondokkal teli világban ez nagyon felszínesen hangozhat annak aki valójában nem ismer. Ma amikor anny ezer más gonddal kell megküzdenünk, amikor sokszor a napi megélhetés is gondot jelent és a biztonságérzetünk régen színt alá süllyedt ez tényleg piti problémának hangozhat és ellenérzéseket válthat ki. Ezért is döntöttem úgy, hogy picit kielemzem vagy, ha úgy tetszik megmagyarázom ezt a gondot. Sok jelzőt lehetne rám aggatni de a felszínes véleményem szerint még sosem illett rám.

Mindig mindent a magam erejéből értem el, nincsenek gazdak szüleim, sem rokonaim, gyerekkorom óta én voltam a problémamegoldó és én voltam az aki szembement a kihívásokkal, nem pedig elkerülte őket. Rá kellett jönnöm, hogy azon felül, hogy tehetlen voltam a hízásommal kapcsolatban és elszőrnyedve szinte láttam ahogy rakódnak rám a kilók (aki nem tudja: kevesebb mint 2 hónap alatt 35 kg), ezen felül abban a pillanatban amikor elkezdtem itthon dolgozni akkor megszünt minden külső inger. Nem vagyok gazdag, nem öltözöm márkás cuccokban DE nincsenek megélhetési gondjaim jelen pillanatban, viszont nem érzem már azt, hogy meg kell küzdenem az élettel, nincsenek kihívások, és a megoldandó feladatok messze nem vesznek annyira igénybe mint a régi problémák. Most amikor azt mondhatnám, hogy többé kevésbé révbe értem, most döntött le a depresszió, most utálom magam a legjobban és most zárkózom be leginkább a saját világomban. Rájöttem, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a nyugalommal. Lehet, hogy ha valaki ezt olvassa most felszisszen “jó dolgában elment ennek is az esze”, és lehet, hogy igaza van, de ettől még a tény tény marad. Azáltal, hogy nem tornyosúlnak a fejem fölött a problémák, azáltal, hogy most nem kell megküzdenem és leküzdenem semmilyen akadály….feleslegesen kérzem magam, nem látom értelmét az életemnek (nem öngyilkos szempontból!!!!!!!!) és ez húz le a mélybe.

Most ezen dolgozom, hogy értékelni tudjam azt amim van és azt amit csinálok, hogy felismerjem szerepem az életemben és újra megtanuljam szeretni önmagam. Ha én sem szeretem magam, hogy várhatnám el, hogy a környezetem szeressen…… Újabban egyre többször hallom “neked meg mi bajod”, “most miért vagy ingerült” “mosolyogj már”, “ezt most miért csinálod? már nem érted a viccet”? És ezek elszomorítanak…..mert szembesítenek azzal, hogy már nyomokban is alig emlékeztetek önmagamra…. Tehát a feladat: el kell hinnem, hogy : okos vagyok, vidám vagyok, szép vagyok és …szeretem magam.

További szép napot mindenkinek.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!