Újra itt.

 

 Üdv mindenkinek,

Nem akartam folytatni ezt a naplót, mert hirtelen megrémültem, túl

sokat írtam, túl őszintén, túl sokat adtam magamból stb. Itt is éreztem

mint néhányszor megemlítettem, azt a furcsa megfelelési kényszert:

vajon leírjam, vajon elmondjam, vajon ki mit gondol majd, vajon, vajon

vajon…

DE, egyrészt egy ideje nagy csendben ismét olvasgatni kezdtem a

blogokat, különös tekintettel arra a pár oldalra melynek tulajdonosai

közelebb kerültek hozzám, majd felmerült bennem a folytatás. Első

körben egy teljesen újat akartam nyitni, más néven, talán más oldalon,

de a végén az erősebbik énem győzött. Dehogy fogok bujkálni! Mégis ki

elől? Mi elől? Elegem volt a megfelelni akarásból, minek létezését pont

itt, blog írás közben fedeztem fel magamban igazán, nem akarok én

megfelelni senkinek önmagamon kívül. Ha írhatnékom van, hát írok, ha mg

nem akkor nem.

Az elmúlt 2 hónap mozgalmasan telt, meglátogattam a szüleimet, voltam a

húgomnál Hollandiában és dolgoztam is sokat:) Tavaly ismét voltam

nyaralni aminek nagyon örülök 🙂 Ismét Egyiptom, ismét  2 hét. Nagyon

jó éreztük magunkat.

 

Az új évben nem nagyon fogadtam meg semmit, rájöttem, hogy fölösleges,

hiszen soha nem tartom be, és általában irreális célokat tűzök ki magam

elé, mint valami mazochista aki csak azért vet papírra holmi

fogadalmat, hogy egy évre rá legyen min kínlódnia, hogy ezt sem

valósított meg, meg azt sem…

Viszont, már tavaly elkezdtem néhány dolgot megvalósítani 🙂

Az egyik legfontosabb, hogy felvételt és részleges ösztöndíjat nyertem

az egyik amerikai online főiskolára. Erre roppant büszke vagyok 🙂 Jó

újra tanulni és bámulatos, hogy mennyire foglalkoznak az emberrel….

szinte hihetetlen… képesek heti 2-3x fél órákat beszélgetni velem

telefonon. Annyira odafigyelnek rám, hogy fel sem tűnik, hogy ez az

egész online 🙂 De belevágtam és jól esik 🙂

Néhány barátnőmmel kitaláltuk, hogy minden hónap első szerdáján csajos

estét tartunk, a decemberi megvolt, a januárit elfújta a hó 🙂 a

februári remélem zökkenőmentes lesz 🙂

Még mindig akarok változtatni, tehát a blog nem változik 🙂 csak én,

reményeim szerint.Nem akarok többé semmit halogatni, de tényleg semmit.

Pl. Meg akartam nézni az Avatart, a párom nem lelkesedett, de nem

kimondta, hanem tologatta az időpontot, nos amikor ő elment vadászni én

szépen elmentem moziba egyedül, és képzeljétek…. semmi bajom nem lett

:))) gazdagabb lettem egy élménnyel és nem maradt meg bennem a ” jaj de

megnéztem volna”, na ijen mondatokat nem akarok többé magamtól, amire

nem találok partnert azt megoldom egyedül, amúgy sem vagyok mindig

társasági lény 😛 és többé nem akarok fölöslegesen alkalmazkodni.

A futópadon nem futkostam már vagy 1,5 hónapja… nem vagyok büszke rá,

de ma reggel mínusz nagyon sok volt …:( pedig annyira szerettem

volna…. na jó, nem annyira hogy a garázs felé vezető úton előbb

lebirkózzam a kint  ücsörgő jegesmedvéket…. remélem enyhül kicsit az

idő. Ha nem akkor holnap reggel dvd-s edzés lesz, már nem halogathatom

tovább.

Nem tudom, legutóbb írtam-e, szerintem nem. Az év második felében

mínusz egy barátnőt eredményezett, egy olyan helyzetből amit máig nem

értek, legalábbis az indítékot csak találgatni tudom.. Történt ugyanis,

hogy miközben a szüleimet látogattam, a páromnak szüksége volt egy kis

számítógépes segítségre és felhívta a barátnőmet aki ilyenkor segíteni

szokott. Ennek az lett a következménye, hogy amikor hazajöttem,

felhívott, hogy talizzunk és olyan történetet kerekített nekem 1,5

órában, hogy csak lestem.  A történet szerint: beszélgetett a párommal

és az olyanokat mondott neki (szerinte) amitől nekem felállt a szőr a

hátamon. Másfél órán kersztűl dőlt belőle a szó, és nem tűnt fel neki,

hogy én közben hallgatok ?! pedig annyira ismerhetett volna….. Na

mindegy, jó néhány dologról már a mesélés pillanatában tudtam, hogy

kamu, mert olyan esetekről beszélt amik meg sem történtek, illetve

olyan témákat érintett amiről az én párom nem beszél… Nagyon durva

volt, és mndezt akkor amikor köztünk minden rendben van, sikerült ki és

megbeszélnünk mindent és ismét látom, hogy ketten akarjuk ezt az

egészet. 1 hetembe tellett amíg megemésztettem amit hallottam és

örlődtem, hogy lehet, hogy mégis igaz, lehet, hogy csak én nem akarom

látni, hogy igaz stb. Amikor tálaltam a páromnak az elején csak

röhögött, de ahogy jobban elmélyedtem a mesélésben és egyre többet

hallott úgy lett egyre dühösebb. Én a magam részéről csak annyit fűztem

hozzá, hogy, ha legközelebb szófosása van akkor egy olyan embert

válasszon aki nincs kapcsolatban velem, mert én , ahogy eddig is,

fenntartom magamnak a jogot, hogy eldöntsem kinek engedek betekintést a

magánéletembe. Sokkot kapott, és őszinte döbbenet volt az arcán.

Elmondta, hogy alig beszéltek inkább a csajnak volt mondanivalója és ő

udvariasan meghallgatta, de azok a dolgok amiket most hallott azokat

nem mondta és nem is akart ilyenekről beszélni. Rámutatott ő is arra a

jó pár esetre amiről én is azonnal tudtam, hogy hazugság, és bocsánatot

kért amiért szomorúnak lát.

Az eset után hívott párszor a lány de nem vettem fel, majd küldött egy

sms-t, hogy most akkor mi van, elfoglalt vagyok, vagy utálom? Erre

felhívtam és elmondtam neki, hogy utálni nem utálom, csak nem értem

miért kavart egy akkora szart amekkorát, elmondtam, hogy véleményem

szerint barátok nem így viselkednek és felajánlottam, hogy szívesen

elmondom mi a bajom az egésszel. Erre ő??? lerázott 🙂 és azóta nem

beszéltünk. Az elején nem gondoltam szándékos rosszindulatra, de a

reakciója után már tuti, hogy szándékosan próbált összeugrasztani a

párommal, már csak azt nem értem miért??? Mert, hogy ebből haszna nem

származott, az már biztos…. Belőlem sokszor származott haszna, úgy

anyagi, mint lelki, de ettől viszont egyértelműen elesett  jövőre

nézve… No mindegy, biztosan megérte.

Mára ennyi, nehogy Kincs mérgezést kapjon ez idetévedő olvasó 🙂

Hapcikám:

Pontosan értettem miért buktál ki, csak azt nem akartam elfogadni, hogy

kibuktál 🙂 Ez így lehet, hogy nem világos :))) tudom, hogy nem

fényezésre vágytál és, hogy az igazságtalanság borított ki, meg a

kétszínűség, de meglepett, hogy ekkora hatással tudott lenni RÁD, pont

Rád aki már annyit bizonyított elsősorban saját magának és annak aki

számít!!!

Tovább a blogra »