A gyökerek
2008 május 17. | Szerző: Pipacs
A cim nem a ma előszeretettel alakalmazott “gyökerekre” céloz:P
Anyarabszolga, olvasni foglak! A te új blogod friss témája késztet erre a bejegyzésre, mert hozzászólásban túl hosszú lett volna kifejteni a miérteket.
A gyermekkorom első 6 éve gyönyörű volt. Én gyönyörűnek látom. Az apám keresztanyja nevelt. erűszakos asszony volt, akinek senki nem tudott ellentmondani. 9 Hónapos voltam amikor mondta, hogy elvisz magával, és senki nem mondta neki, hogy nem teheti. A szüleim ekkor még az apai nagymamámnál laktak. Az édesanyám naiv kis vidéki lányka volt alig 20 éves, aki beleszeretett egy 10 évvel idősebb pasiba, hozzáment majd gyereket szűlt. nem sokat nyomott a latban amit akart. Új családja (leginkább nagyanyám, meg apám huga) minden pillanatban éreztették, hogy Ő “csak egy kis falusi liba”, megszakadt a szive (ezt felnőttkori beszélgetéseinkből tudom) de elengedett.
Mint mondottam a gyerekkorom gyönyörű volt, mindent megkaptam amit egy gyerek kivánhat és mindemellett úgy érzem, hogy a személyiségem alapjait is a “Keresztmama” fektette le (idézőjel mert tulajdonképpen az apám keresztanyja volt) Ez idő alatt természetesen tudtam ki az az “anya” és “apa” de csak látogatóban voltam otthon. Az “idill” hirtelen szakadt meg. Keresztmama korházba került, engem hazavittek és soha többé nem láttam. Meghalt. Ő volt az első hozzám közel álló ember akinek a halálát megéltem.
A megszokott, nyugodt, felhőtlen kis világomból belecsöppentem egy talán hétköznapinak mondható (sajnos) család életébe ahol adott volt anya, aki mindig szomorú vagy mérges, adott apa aki sokszor furcsán viselkedik és kiabál és adott hugi aki anyához nagyon közel áll.
Anya mindig mindig ingerült és feszült volt, mert egész életében azt leste, hogy apa éppen hogyan állit haza. Apa furcsán viselkedett és kiabált mert ivott. Hugi közel állt anyához mert születése puillanatától vele volt. ez az én idilli gyermekkoromnak a hátulütője. Ami idillinek hatott, azt jelentette, hogy gyaskorlatilag nem éreztem anyai szeretetet 6 áves koromig. Az első 6 év alapozza meg egy anya-gyerek kapcsolat jövőjét (én igy látom). Köztünk nem lett meg az a bizonyos kapocs, csak sokkal de sokkal később. Idegenként viszonyultunk egymáshoz. Anyukámat zavarba hoztam, mert teljesen más nevelést kaptam mint amit Ő ismert. Kereszmama egy nagyon művelt, okos asszony volt. 6 évesen 3 nyelven folyékonyan beszéltem. Mondhatni kis okostojás voltam, aki amikor hazakerült olyan kérdéseket tett fel az anyukájának amiket Ő nem tudott megválaszolni.
De nem ez a lényeg… az én nyugodtkis világom megszünt és nehezen dolgoztam fel az új, adott helyzetet. Bár fegyelmeztek előtte is, az mindig okkal volt. Az én világomban senki nem kiabált, nem üvöltözött és nem sirt, csak ha megütötte magát. Az új világban szinte mindennap sirt valaki, szinte mindennap kiabált valaki és szinte sosem volt türelme senkinek semmihez….
Befordúltam a magam kis világába. Az anyukám (ma már tudja, hogy hibázott) azt várta, hogy én közelitsek felé, nem tudott kezelni, és igy lettem egy sokszor duzzogó, akaratos, makacs gyermek. Pl. ha sarokba állitottak mondván, ha bocsánatot kérek felállhatok, ott maradtam akár estig, ha úgy éreztem nekem van igazam.
Megszüntem gyereknek lenni 12 évesen. Megerőszakoltak, hárman, egy cserkésztáborban. Ott nem szóltam senkinek mert féltem. Amikor hazajöttem, jöbban magambafordúltam mint valaha. Már a buszon összevesztünk, mert anya szidott, hogy 2 hét után nem vagyok képes mesélni semmit. Nem is tettem meg, csak sokkal később dühből, szemrehányósan.
Ez az eset felnőtté tett:( A következő 6 évben nem sirtam, én lettem a védelmező. Ha apám tombolt én álltam elől és csak néztem, meg csititottam a mögöttem lévő zokogó hugomat és anyámat. Sok, kemény csatát vivtam az apámmal. Ha kellett reggelig hallgattam a hülyeségeit, csak hagyja békén az anyámat meg a hugomat, mejd mentem iskolába.
A szüleim egy évben minimum 2x kezetráztak, hogy “elválunk” …sosem tették meg. A “kezdeményező” minidig az anyám volt egy egy “jól sikerült” családi botrány után (értsd: bútorapritás fejszável, tányérok röpködése az ablakon stb) De SOHA nem tartotta be az igéretét. Előfordúlt, hogy térden állva kértem válljon el. Mindig azt mondta, hogy akkor mi lesz velünk???! és maradt minden a régibe. Az apám egyébként egy imédnivaló ember volt józanul. Sőt részegen is, mindenki más számára, kivéve minket. Részegen ajtóstól jött be a házba, és azonnal érvénybe lépett a “ha van sapka, ha nincs sapka” szindróma.
Mostanság, kb. 8 éve amióta messze vagyunk egymástól, nagyon jó a viszonyunk anyukámmal és az apámmal is. de még mindig nem értjük egymást:) az anyukám belátja, mit hibázott és mit kellett volna másképp tegyen, az apám meg úgy tesz mintha mindent el lehetne felejteni.
Most nem birják az újaim a további “okfejtést”:) – talán egy következő, szokatlanul “megynilós” napomon:)
Következtetésképpen, hogy a kiinduló gonsolatot megfogalmazzam (természetesen saját szemszögből) 100x inkább jobb lett volna, ha elválnak és nem ölik egymást 23-24 éven át. Lett volna egy vasárnapi apukám(nk) aki legalább akkor józan lett volna és kedves, lett volna egy felszabadultabb anyukám (egy idő után) akinek talán arra is lett ovlna ideje, hogy levigyen a játszótérre…..és nem ürükké az órát leste volna, hogy ma józan vagy részeg lesz-e apa. lett volna egy talán anyagiakban szűkösebb, de szeretetben mindenképpen gazdagabb, igazi gyermekkorunk, ahol 12 évesen, nem a védelmező szerepét osztják rám, hanem egyszerűen egy fruska lettem volna akinek a legnagyobb gonja, hogy a babájára piros vagy kék ruhát adjon.
Ismét itt
2008 május 17. | Szerző: Pipacs
Tegnap addig tutyiztam mig már nem volt kedvem irni. Pedig ügyes voltam. Reggel voltam ismét futni no meg persze tempósan gyalogolni. Nem hiszem, hogy valaha megszeretem, de jelelneg jól esik, mert levegőn vagyok, szép idő van és teljesen feltöltődöm.
Az asztalos bejelentkezett, hogy hozna pár bútort ami ugyan még nincs teljesen kész, de kéne neki egy kis pénz. Mondtam neki, hogy úgy intézze, hogy nekem 16-kor legkésőbb ki kell lépnem a házból. Azt mondta, fél kettő körül jön…ebből lett fél három. Ennek következtében kapkodott mint állat, már azon voltam, hogy elhajtom a francba, mert kicsúszott a kezéből a fogas és leverte a kiugró élét:( De ami ezután jött attól majdnem sirógörcsöt kaptam, nem volt ugyan időm nagyon megnézegetni amit hozott, de a fürdőszoba szekrény még egy világtalannak is szemet szúrt volna.:( Odahozott egy akkora monstrumot amitől esköszöm konybelábadt a szemem-és nem az örömtől:(
Elmentem a kozmetikushoz mert már nagyon rámfért majd haza. Csak álltam és néztem és nem akartam elhinni. Hazajött a párom és kérdezi mi a baj. Mondom nézd meg magad, lehet, hogy csak én reagálom túl. Hát nem- Ma reggel felhivta és leüvöltötte a fejét, én pedig mondtam, hogy ezután engem hagyjanak ki, én nem vagyok hajlandó az asztalossal beszélni sem.
Higgyétek el nem túlzok, kritikán aluli dolgokat hozott ide:( már most sérült az összes, a cipős szekrénybe nem lehet betenni a polcot mert nagyobbra sikerült a polc mint a szekrény, szélesebb az egész 6 centivel ami rengeteget számit, ha ki van számolva minden centi. A mosdó alatti szekrény nagyobb mint a mosdó! kilóg vagy 15 cm (ez ám a beépités….) A monstrum koszos, sérültek az élek és ráadásként ma felfedeztük, hogy a hátlapja be is van szakadva:(
Nem is találok szavakat:( Első alkalom, amikor bútort csináltatok…. de ennyi pénzért simán vehettem volna olyat ami hét nyelven beszél és egyedül hazajön a boltból:(
Egyéb: Ma programok voltak a pályán kimentem, jó volt de estére zenekar kezdett el zenélni és hazajöttem. Na nem azért mert sértette a fülemet a zene, hanem azért mert egyedül nem éreztem, hogy ott lenne a helyem. A párom vidékre ment munkaügyben. Az ismerőseink meg annyira beklikkesedtek, hogy nem éreztem jól magam:( főleg, hogy mindegyikük párban volt. Elég sokat isznak )mindegyik) én meg nem. fogtam magam és hazajöttem.
Most rossz a kedvem, jó lett volna még maradni és marhára elegem van abból, hogy a legtöbbször magamra maradok a programokkal:(
Murphy
2008 május 15. | Szerző: Pipacs
Szebb estét mindenkinek,
Az enyém már rosszabb nem lehet:(
Végtelennek tűnő várakozást követően megérkezett szerencsétlen telefonszerelő, hogy az igényelt vonaláthelyezést (szám megtartással) megoldja. Több mint 2 órát görcsölt szegény zokszó nélkül. Padlásra fel-le többször, villanyoszlopra fel-le kábel huzogatás ezerrel és amikor bekapcsolta volna kiderült, hogy nincs szabad vonal!!!!!!! Ettől most sikitófrászt tudnék kapni. Én nem értem, hogy emberek, hogy lehetnek ennyire inkompetensek a szakmájukban?????????? És félreértés ne essék, nem a szerelőt minősitem! Hanem azt a féleszű számitógép előtt ülő munkatársat akinek az egész telefonhálőzat kiépités teljes térképe gombnyomásra megjelenik!
Nagyon morcos vagyok, mert ez a szerelő szerint azt jelenti, hogy várhatunk még cirka 1 hónapot, indezt úgy, hogy sürgős esetként kezelnek, mert a kábelt át kell hozni a másik utca sarkáról:(
Nekem létfontosságú a telefon, internet, fax stb. utálom az egész világot:(
Majd lehiggadok:( de most iszonyú dühös vagyok. Azt is elfelejtettem, hogy mit akartam leirni mielőtt ezt a ragyogó hirt megkaptam volna:( hiába, az a fránya kavington megint elgurult.
ha eszembe jut visszajövök.
pusz
Egy újabb nap
2008 május 14. | Szerző: Pipacs
Miután tegnap megállapitottam, hogy akkor irok amikor akarok, Murphy úgy döntött, hogy megviccel:) Akarni akartam, csak időm nem maradt. A volt szomszédomnál és barátnőmnél tegnap szűlt a cica:)))) 5 kiscica lett és 2 születésénél jelen voltam testközelből. Gyönyörűek!
Ma reggel ismét hősiesen kimentem a pályára futni:) Meg kellett állapitanom, hogy, ha nem vagyok egyedül akkor többet próbálok kihozni magamból…Összefutottam egy ismerősünk feleségével aki rendszeresen kijár oda futni 10-12 köröket……min. 15 évvel idősebb mint én. Adott pár jó tippet. Futni kb 2 kört sikerült, amiből az egyik teljes, egyhuzamba lefutott kör, a másik pedig 2x fél kör DE ezen felül gyors tempóban körbegyalogoltam még 2x a pályát. Úgy döntöttem, hogy ma jó fej voltam:D Legalábbis magamhoz.
Végre megvettem a felmosóvödrömet…majd 1 hetet vártam rá, mert meg kellett rendelnem. Az a lapos felmosófejes vileda. Állati jó, nem gondoltam, hogy eljutok oda, hogy egy felmosóvödör után epekedjek:)))) azt meg pláne nem, hogy égek a vágytól, hogy azonnal ki is próbáljam:))))))) De megtörtént és tényleg nagyon jó.
Délután bográcsoztunk a pályán, menü: vaddisznópöri. Jó lett, bár szerintem túl sok áfonyalekvárt tettek bele…:(
Sokat gondolkodtam a blogiráson, főleg másokét olvasva, nekem ez jó terápia, azt hiszem, mert közismerten én vagyok az ügyeletes lelki szemetesláda, és igen jó érzékkel állitok talpra embereket és rángatom ki őket a depiből, DE én még soha senki előtt nem nyiltam meg oly mértékben ahogy mások gyakorta megteszik felém.
Nem tudnám megmagyarázni, hogy ez miért van igy, talán azért mert korán felnőtté váltam, túl hamar ébredt fel bennem a “mindent meg tudok oldani” és a “csak magamra számithatok” érzés. Ez olykor jó, mert nem tárom fel a gyenge pontjaimat, és sokkal kevésbé leszek sebezhető, másrészt viszont nem biztos, hogy jó, mert én még soha életemben nem tártam fel az aktuális gondjaimat és soha nem kértem segitséget. Mindig magamban emésztem magam és előbb utóbb megoldom, de nem állitom, hogy ez a jó hozzáállás. Utólag már előfordult, hogy megemlitettem egy két dolgot, de szigorúan csak utólag amikor már mindenen túl voltam. A családom fele ezt azzal magyarázom, hogy nem akarom, hogy aggódjanak, a barátok fele meg nem is tudom, egyszerűen nem éreztem még soha azt a késztetést, hogy én ezt meg akarom beszélni x-el vagy y-al.
Egyes barátnőim olyan intimitásokat is megpróbálnak megbeszélni velem amire viszont már én nem vagyok igazán hajlandó. Félreértés ne essék, nem vagyok, sem prűd, sem álszent! Viszont hiszem azt, hogy 2 ember intim kapcsolata csak kettőjükre tartozik. Ha más ezt nem igy gondolja az nem baj, csak ne velem akarja megbeszélni:) Én sem fogom soha, ezt megigérhetem.
Tépelődtem az irásaim rendszertelenségén is, de végül úgy döntöttem, hogy nem érdekel…nem regényt irok, és nem irodalmi alkotást. Csak egyszerűen irok magamnak. Néhány kedves ember bekukkant de ők meg valószinüleg nem azért olvasnak.
Ami nagyon zavar az a hosszú i betüm tartós hiánya, de nemsokára lecserélem a bilentyűzetet:)
anyarabszolga:
Az engeélyekről tudtam, hiszen magam adtam őket, de valamit nem csinálok jól, és azt sem mindig,:D:))))) Konklúzió: valószinüleg nem olyan nagy a baj, csak oda kellene figyelnem:)
Jó éjt mindenkinek.
A meglepi
2008 május 13. | Szerző: Pipacs
Szép napot mindenkinek:)
Ma kedves meglepetés ért:) Reggel ráálltam a mérlegre és 86,1 kg-t mutatott. Az elején azt hittem, hogy a dekák nem számitanak, tévedés:) a Lelkelmnek mindenképpen számit. Ezért pontositok. A kezdősúlyom nem 87, hanem 87,7 kg volt.
Ma reggel kimentem futni:D Na nehogy azt higgye bárki, hogy maratoni távfutókat megszégyenitő teljesitménnyel zártam:D:D:D Nem, másfél focipálya kört sikerült lefutni, a másik felét pedig lihegve körbegyalogoltam:D
De jólesett! Aztán felkaptam a görkorimat és 15 percig köröztem a kézilabdapálya aszfaltján:) ez is jólesett. Az már kevésbé, hogy a mozgástól elszokott szervezetem erősen tiltakozott, és úgy lihegtem mint nyáridőben egy szomjas kutya. Az sem, hogy a görkoritól elszokott lábaim )lábfejem, talpam) annyira fájt, hogy azt sem tudtam, hogy szaggassam le a görkorit a lábamról. De megérte:) Hazajöttem, lezuhanyoztam és még a hideg zuhany is jólesett. És jól érzem magam:)
Gondolkodtam a táplálkozáson. nekem leginkább a mennyiségeket kell csökkentenem, mert: nem eszem kenyeret (mert nem szeretem), nem eszem tésztaféléket (mert nem szeretem) nem eszem édességet (mert nem vagyok édesszájú) tehát gyakorlatilag nem tömöm magam hizlaló ételekkel, és mégsem vagyok 50-55kg mint voltam.
Ismét olvasgattam blogokat. Az egyik folytatást nagyon várom. a szerző nevére nem emlékszem (bocsi) de a blog cimére igen: 101kg-ról 62-re – lehet, hogy ez sem pontos – de, ha bárki beüti a keresőbe a 101-t akkor egyból kijön.
Ebben a blogban egy lány meséli el a történetét. Ő már elérte a célját, úgy, hogy egyedül neveli a kislányát és közben egyetemre is járt. Sokat tanulhatunk belőle, ha tényleg megosztja velünk.
Tegnap akartam még irni, aztán arra gondoltam, hogy nehogy túl sok legyek…..én barom:) Hiszen ez az én naplóm vagy mi a szösz:D tehát akkor és annyit irok amennyit akarok. A mai nap nagy döntése: valahányszor irni támad kedvem, irni fogok, ha 10x egy nap akkor 10x:D
Szép napot nektek:) és persze nekem:D
2008 május 12. | Szerző: Pipacs
Megint itt vagyok,
Fura ez a blog-kényszer, de nyilván lanyhul majd idővel. olvasgattam ismét pár blogot, legtöbbet a Milu blogjából olvastam. Aranyos kislány és nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon ennyi szenvedésen kell átesnie. Fanyar humora van az életnek, adott egy kislány aki szép, okos, művelt és akit sokan nagyon szeretnek, és adott egy fránya kor ami megkeseriti egyébként kivételesnek mondható életét. Csodálom benne, hogy még mindig hisz és hinni akar az élet szépségeiben, és talán irigylem a naivitásáér (ezt a szó legpozitivabb értelmében irom). Remélem hamar meggyógyul és minden álma teljesül, ezt tiszta szivemből kivánim neki. Két dolog nem volt nagyon szimpatikus, talán pont azért mert egy nagyon érzékeny lánynak ismertem meg az irásaiból. Egyik az életkorhoz való hozzáállása, pl. azt mondja úr Isten mindjárt 30 leszek és nem egy hamvas bőrü lány néz majd vissza rám a tükörből hanem egy aszaltszilva…:) Ez két okból nem szimpatiukus: 1 – több beleérző készséget várnék tőle, hiszen az anyukája saját elmondása szerint 47 éves és most várandós az öcsikéjével, neki sem eshet túl jól, másrészt többnyire nők olvassák a naplóját és akaratlanul is megbántja őket. 2 – a párja 36 éves és csodálatraméltóan imádják egymást, nos az én olvasatomban neki sem lehet túlzottan felemelő ezt olvasni.
Persze mindenki azt ir a saját blogjába amit akar, ez egyéni jogunk:) A dohányosokat is nagyon lehordja, én dohányzom – bár nem vagyok rá büszke. Nem az a gond amikor valaki nem szereti a dohányfüstöt, nem is kell senkinek szeretnie, hanem az amikor olyan itéleteket hoz amihez véleményem szerint nincs joga. Senki nem lesz attól jobb ember, hogy nem dohányzik és rosszabb sem attól, hogy sajnos dohányzik. Ez az én véleményem.
Ettől függetlenül nekem is jó volna leszokni, elsősorban saját magam miatt, de egyelőre nem jött el az ideje egy újabb erőpróbának. Anyukám – 15 éve leszokott – mindig azzal érvel, hogy annak akinek akkora karatereje van mint nekem ,annak pofonegyszerű leszokni. Hát igen, lehet, hogy az lenne, de még sosem döntöttem el igazán, ez az én drogom. Megnyugtat )persze tisztában vagyok vele, hogy ez csak bebeszélés kérdése). A párom leszokott róla a kapcsolatunk első hónapjában.
Nekem most az a legfontosabb, hogy kimásszam a gödörből amiben vagyok. fel kell ráznom magam amig nem késő. Ez több lépcsős folyamat lesz, de meg kel valósitanom, mert életből csak egyet osztanak mindenkinek és javarészt rajtunk múlik hogyan éljük. Ez az műsor amiben nincs visszajátszás, az a film amit élesben játszunk, nincs újraforgatás.
A koromra – még – sosem voltam érzékeny, amikor betöltöttem a 30 mégis zuhantam kicsit. Nem az öregedési pánik kapott el, hanem elgondolkodtam azon, hogy mit valósitottam meg eddig és mit tehettem volna. Ráébredtem, hogy kidobtam 4 évet az ablakon és ezért elsősorban magamat okolhatom. Mindig önálló erős akaratu ember voltam és mindig voltak céljaim, az elmúlt 4 évben mégis hagytam magam ellaposodni, belesüppedni a semmittevésbe. Szerepet erőltettem magamra mely a külvilág fele nem mutatott semmit a háttérben viszont az önsajnálat és az ominózus sültgalambra várás töltötte ki minden gondolatom. EZ NEM ÉN VAGYOK. az utolsó 2 év volt a legroszabb. Saját elhatározásból kiléptem a munkahelyemről és a tervek szerintsaját céget kellett volna alapitanom. Jó terv volt, viszont egy előre nem látható helyzet anyagilag lehetetlenné tette a terv megvalósitását. Itthon maradtam és a saját cégeinkben dolgozom. “irigylésre méltó” mondhatnák egyesek, hiszen gyakolatilag a magam ura vagyok, nem roskadok bele a munkába és van rengeteg szabadidőm. Aha, itt a gond, én alapjáraton egy pörgős, problémamegoldó ember vagyok, imádom a kihivásokat és szükségem van a sikerélményre annyira szinte mint a levegőre. Nem tudtam mit kezdeni a rengeteg szabadidőmmel, és mivel a depresszió már ott kopogtatott jó ideje az ajtómon, az állandó figyelmet igénylő munka megszűnésével szabad utat kapott az életembe, a mindennapjaimba.
A blogirásból kifolyolag ,most talán többet gondolkodom mint általában:) ráébredtem (sokadszorra), hogy az elmúlt években nem voltak céljaim, nem ért sikerélmény (és nem sokat tettem érte) egyszerűen vegetáltam és minden problémámat a súlyfeleslegre vetitettem – ebben van igazság – de be kell látnom, hogy nem dolgoztam magam halálra a megoldást keresve.
Nem akarom elpazarolni az életem, a fiatalságom, pedig most nagyon úgy fest, hogy azt teszem. Beszélek néhány nyelvet, 158 az IQ-m és itthon esz a fene….gratulálok.
Madárcsicsrgős jó reggelt!
2008 május 12. | Szerző: Pipacs
Szép napra ébredtünk:)
Mint sokan mások én is maximálisan napimádó vagyok és napenergiával működöm:) A hangulatom szó szerint olyan mint az időjárás, főleg amióta bálnajelmezben élem a mindennapjaimat.
Ma nagy elhatározással szedelőzködtem, hogy kimenjek görkorizni a közeli sportpálya kézilabdapályájára, igen ám de kiderült, hogy tekintettel a szép időre és nem mellékesen a szabad hétfőre, ott ma egész délelőtt meccsek vannak, leginkább focimeccsek. Ennyit a nagy lendületről. Nincs az az erő ami engem kicibálna egy idegenekel zsúfolt pályára…..áááááá soha. Pedig nyilvánvaló, hogy konkrétan senkit nem izgatna, hogy egy partravetett bálna bénázik a közelben, de az én tudatom minden erejével tiltakozik a gyakorlati bizonyiték ellen, leginkább azért mert nem az számit, hogy mások mit gondolnak, hanem az, hogy én mit képzelek….
Ugyanezért még sosem fordult elő, hogy bementem volna egy tök üres boltba, mert az azt jelentené számomra, hogy mindenki engem bámul. Persze rögtön fújom a cáfolatot is, hiszen a mai kereskedelmi dolgozók – tisztelet a ritka kivétel – még akkor sem vesznek észre, ha a fejükre esel, és akkor is úgy néznek rád mintha a marsról érkezett betolakodó lennél aki meg meri zavarni a fecsegésüket….de ez nem számit az agyam domináns felének nem…
A másik “hatalmas problémám” a bloghoz kapcsolódik:) Láttam, hogy már két bejegyzés is van amit köszönök. A nagy kérdés az, hogy hogyan lehet ezekre válaszolni???? Nekem is bejegyzést kell irnom?
Ezen kivül nem találom a blogot, ha a keresőben rákeresek, igy jogosan kérdezem magamtól, más, hogy találta meg?:)
Ha valaki megválaszolná “elmés” kérdéseimet hálás lennék:))
Köszönöm, később jelentkezem.
2008 május 11. | Szerző: Pipacs
Ahogy igértem ismét itt vagyok.
Ismét eltelt egy nap. Egyedül voltam mint az utóbbi időben sokszor. A kapcsolatom most éppen mélypontját éli. A párom (aki igen zűrös előélettel rendelkezik) most éppen depressziós és ez rám is kihat nem kis mértékben.
Ami a zűrös elűéletet illeti, nem büntetőjogi vonatkozásban zűrös. 2 ex család, 4 gyerek asz összegzett mérleg eredménye. Ezt fűszerezte sok “apró” titokkal. Egyik ex párja nem tudott 2 gyerekről a másik meg 1-ről. Most rendezi a viszonyokat, és Murphyhez hiven most ütközik ki rajta a hosszú évekig tartó hazudozás terhe, most amikor minden szennyest “kimosott”.
Előttem nem volt titok – és legjobb tudomásom szerint nincs most sem – és ezzel együtt szerettem meg őt, de most, talán azért mert én is kissé túlhajszolt vagyok, kicsit besokalltam és nem tudok túlzottan megértő lenni. Most az önzésem kerül előtérbe, azt akarnám, hogy most velem foglalkozzon inkább és nem azzal, hogy az éppen kiváltott vihar hullámait csilapitsa. Mindegy túl leszünk ezen is ahogy sok minden máson is. 6 év nem rövid idő, sok mindent meg- és átéltünk már.
Ma nem voltam túl aktiv, adtam megamnak egy pihenőnapot, még aludni is aludtam 1 órát délután, egész pontosan többet is aludtam volna, ha a hugi nem hiv telefonon. Ő Amsterdamban él és végre boldog. Volt egy 2 éves kapcsolata ami nagyon hirtelen és magyarázat nélkül ért véget. ez elég komolyan padlóra küldte, féltettem nagyon. Nem hasonlitunk egymásra egyáltalán, sem külsőre sem belsőre. De az egyetlen hugom és nagyon szeretem. Lelkileg gyengébb mint én és eléggé befolyásolható ezért féltettem, mert sajnos volt már rá precedens, hogy rossz társaságba keveredett, és amikor az ember lelkileg mélyponton van akkor sokkal sérülékenyebb.
Én csendes őrült vagyok:) Rajtam csak az látszik amit engedek – itt a komoly problémákról beszélek, mert egyébként nagyon kifejező az arcom – és nem sokan láttak összeomlani. Elég fiatalon megkeményitett az élet és nem engedem, hogy sebezhetőnek látszam. A problémáimat leginkább magamban szoktam tartani és lehetőség szerint egyedül szoktam megoldani. Nem szeretek segitséget kérni, pedig ez butaság, de szinte soha nem kérek segiséget semmiben.
Ma elkezdtem bepakolni a dolgozóba az iratokat…..azt hittem felrobbanok. A vadi új irodabútor polcaira nem férnek be a dossziék…..no comment. Kiváncsi vagyok ki volt az a marha aki megtervezte a szekrényeket. Ha nem lenne “irodabútorként” eladva nem lenne semmi gond vele….
Enni nem sokat ettem: reggel egy kisebb krinolint mustárral, dél körül salátát 2 szelet frissen sült tarjával (saláta: fejessaláta, paradicsom, retek, zöldhagyma+ kevés repceolaj és só valamint fél citrom leve) 19-kor pedig 1/4 adag szecsuánit kevés rizzsel (tegnapról maradt)
2 napja nem kapcsoltam be a tv-t:) és úgy érzem ma sem fogom. Olvasgattam a blogokat.
Holnap jelentkezem.
jó éjt.
Jó reggelt
2008 május 11. | Szerző: Pipacs
Szép napot nekünk:)
knemarta igazi meglepit szereztél nekem:) Nem gondoltam, hogy valaha valaki az én eszmefuttatásomra lesz kiváncsi, azt meg végképp nem, hogy rögtön az első napon.
Betőltöttem az első hetet az új házban, mesés, bár a káosz “feeling” elég lassan oszladozik:D Az a helyzet, hogy berendezés hiányában a csodaszép nappalim raktárhangulata nem változik. A konyha, dolgozó és háló már okés.
Remekül alszom, ami nagyban hozzájárúl a hangulatomhoz. Évekig úgy ébredtem, hogy totál kómás voltam és fájt a hátam, ez most egy csapásra megszűnt. Persze az sem mellékes, hogy itt a hatalmas terasz ami lehetővé teszi, hogy bármikor levegőn legyek. ezt nagyon tudom értékelni mert az előző lakás komor és sötét volt.
Hajat mostam reggel mert ismét fel kellett vinnem a csodahajszeszem:) Mindig szerettem a hajam, már jó hosszú a fenekem alá ér és göndör:) Picit hullani kezdett, de találtam egy hajszeszt ami ámulatba ejtően jól szuperál.
Még egy szót sem ejtettem a kilókról, na nem mintha ez lenne a kedvenc témám, de a rövidtávú céljaim között toplistás helyet foglal el az “apasztás”
Jelenleg 87 kg-t mutat a mérleg, ami nem kevés főleg, ha a 160cm magasságomhoz viszonyitjuk. Az egyetlen öröm az ürömben, hogy senki nem hiszi el, mert nagyon arányosan oszlik el rajtam. Nem is lenne nagy a baj, ha nem undorodnék magamtól:(
Költözés kapcsán pakolászás közben előkerültek a régi ruháim…falatnyi szoknyák, kisruhák amik a fél felemre sem elegek….de a legdurvább élményt egy nadrágszij okozta (hosszú i betüm még mindig nincs), na szóval, az a nadrágszij ami közel 4 éve akkora volt, hogy 2 pótlukat kellett furatnom rá ma NEM ÉR KÖRBE!!!!!!! ettől padlót fogtam, és, amikor azt hittem, hogy elértem a mélypontot akkor zuhantam még 1 kilométert:(
Módszerek tömkelegét kipróbáltam az első 1,5 évben: volt 90 napos, villámdiéta meg egyéb csodakórák de egy sem használt. Amit hosszútávon eredményesnek gondolok az a Norbi féle Update rendszer, de most sokat olvasgattam a lugositásról és gondolom lehet benne valami. Mindenesetre kipróbálom. Most éppen a nehéz napokat élem, de holnap már ki tudok menni futni, na jó nem nagyképűsködöm, megpróbálkozom vele, de biztos ami biztos alapon kiviszem a görkorimat is mert azt legalább szeretem. Addig is keverek magamnak egy juharszirupos citromos üveg vizet, ehhez csak a cayenne bors hiányzik:( akkor marad a citromos viz.
Este valószinüleg jövök még.
Jó reggelt napfény:)
2008 május 18. | Szerző: Pipacs
Szép reggelt és napot mindenkinek.
Két hű olvasom:) Vica, téged olvaslak, tegnap miattad sikerült éjjel 1-kor lefeküdni:)))) Márti téged hol talállak…????
Valóban szőrnyű volt, ezt ésőbb fogtam fel igazán. Akkor amikor történt, lehet, hogy nem hiszitek, de azt sem tudtam mi történik velem….csak azt tudtam, hogy rossz és minden erőmmel hadakoztam ellene. Kevés sikerrel a komoly túlerőt tekintve, de hagytam jól látható nyomokat. A hivatalos verzió (a tábor “felvigyázók” fele az volt, hogy ránktámadtak a marhapásztorok(?!) tekintve, hogy a Madarasi Hargitán táboroztunk. no comment……mindegyik idóta bevette.
Ahogy hazaértem azonnal kiharcoltam magamnak, hogy küzdősportra járjak. És jártam is. Csak azt tudtam, hogy engem soha senki nem fog még egyszer tettlegesen bántalmazni! És mindezidáig nem is mert senki próbálkozni. Engem azóta csak az egykori edzőm “vert” meg, mert nagyon jó tanitvány voltam de soha nem akartam övért vizsgázni és ezt nem értette meg, fóleg azt nem, hogy én kizárólag magam miatt edzek. Hogy is érthette volna, mikor rajtam kivül mindenki kezét lábát törte csak hadd jusson előbbre a “ranglétrán”
A való életben 2x volt komolyabb “haszna” a megszerzett tudásomnak.
1. 8-os voltam. 7-re jártunk iskolába, és az iskola közvetlen közelében volt egy templom, ami mellett stilusosan egy szatir tengődött. Számunkra már valahogy összenőtt a templommal. Senki nem figyelte mit lóbál, fel sem tűnt már nekünk. Egészen addig a decemberi sötét reggelig amikor egy 2-os kislány – akivel ugyan nem ismertük egymást, de minden reggel ugyanazzal a busszal utaztunk – előttem cipelte az óriás hátizsákját. Nagyon szedte a lábait, nekem nem volt sürgős, mindig túl korán érkeztem. Egyszer csak felnézek és nem látom magam előtt. Gondolom magamba, jól belehúzott a töpörtyű. De nem húzott bele, amikor odaértem a szatir “állandó” helye mellé, mintha valami nyöszörgést hallottam volna. Odanéztem és bár még elég sötét volt furcsa mozgást észleltem. Közelebb mentem, és azt láttam, hogy ott a kislány, a zatir meg fogja a száját, hogy ne tudjon hangoskodni. Elsötétűlt előttem a világ. Arra még emlékszem, hogy kiszakitottam a gyereket a kezéből, de inen tovább se kép se hang. Csak azt tudom, hogy az pici kislány rendelkezett annyi lélekjelenléttel, hogy berohant a kb 50 méterre lévő iskolába, és riasztotta a bent lévő Testnevelés, ill matematika tanárt. Alig birtak leszaggatni róla. Közben kiérkeztek a rendőrök és a mentő is. De az én agyamat még mindig lila köd boritotta, az egyik rendőr téritett észhez. Elég dúrván megragadott és rámüvoltött : Hagyd abba, még a végén megölöd azt a nyomorultad és téged is el kell vinnünk… Magamhoz tértem. Olyan volt mintha csak akkor érkeztem volna, de az öklöm, meg a cipőm véres volt, a templom fala mellett pedig ott volt az a nyomorúlt alig felismerhető állapotban. Elvitte a mentő, nem halt meg Sajnos.
Ez az eset idézte fel a saját emlékeimet. Ekkor már sokkal inkább értettem és iszonyú dühöt éreztem, megalázottságot. Az egyik támadómon sikerült bosszút állnom, azt inkább nem részletezem.
Az akkor történtek maradandó nyomot csak a lelkemben hagytak (ezt is csak ritka pillanataimban ismerem el) Nem bizom az emberekben, nagyon durva tudok lenni leginkább szavakkal és hihetetlen dac él bennem. A kapcsolataimra nem tudom mennyire hatott ki, de az tény hogy minden kapcsolatomból én léptem ki amikor valami nem tetszett és nem sirtam egy fiu után. Remélem, most nem fogom mindezt bepótolni:) Talán először életemben szeretek valakit önzetlenűl, tiszta szivből, már 6 éve.
Oldal ajánlása emailben
X